Isten hozta a honlapomon...

Azon nemzedékhez tartozom, akik az 50-es években voltak gyerekek. Számunkra a rock és a pop zene tiltott volt, az akkori uralkodó réteg ezt valami kapitalista mételynek tartotta. Így aztán odavoltunk ezért a zenéért, hallgattuk, ahol lehetett. Ez többnyire a Cseke László-féle Teenager-party volt, vagy a BBC vasárnap délelőtti magyar nyelvű pop zenei műsora.

Ekkoriban hallottam először egy nagyon érdekes, dallamos vokális zenét - amiről csak később tudtam meg, hogy ezt a stílust doo wop zenének hívják. Magyarországon igazában nem nagyon terjedt el, talán a Hungária retro stílusa találkozott néha ezzel a világgal.

A nosztalgia jegyében, az interneten nagyon sok olyan oldal van, ahol a szerzők érdekes és fontos információkat közölnek erről a korszakról. Próbálják felidézni ezzel az ifjúságukat, az ötvenes évek hangulatát.

A weblapomon - elsősorban a magyar látogatóim számára - röviden bemutatom ennek az irányzatnak a történetét, a nagy előadókat (együttesek, énekesek), valamint sok - sok zenehallgatási lehetőséget biztosítok.

Remélem jól érzik majd magukat az oldalaimon, elfelejtik néhány percre a rideg valóságot, s elmerülnek ebben a csodálatos zenében és rózsaszín álomvilágban.

Üdvözlettel
Eszes István

 

Eszes István © 2008 - 2014 HonlapTörténetElőadókDoo wop rádióLinkek

Graphic Design by My Arts Desire

footer image footer image