A doo-wop őstörténet szakaszai
1940 és 1946 között az énekegyüttesek stílusa pop, jazz, gospel, blues és ezek keveréke lehetett. Voltak fehér együttesek, amelyek a
korszak
valamelyik nagy big band zenekarához csapodtak, mint például a Modernaires a Glenn Miller Orchestra-hoz, a Pied Pipers pedig Tommy Dorsey’s
Bandhez. Aztán voltak a fekete gospel együttese, mint a Soul Stirrers és a
Pilgrim Travelers, akik abszolut ismeretlenek voltak a fehérek
számára és nem jutottak be a listákra. 
Több együttes ekkor kezdte a pályáját: a
Deep River Boys (gospel, pop, 1940), a
Delta Rhytm Boys (pop – gospel, 1941), Four Vagabonds (pop-jazz, 1942). Ezek az együttesek komoly sikereket arattak, de az igazi innovációt még mindig a Mills
brothers és az Ink Spots által bevezetett zenei elemek jelentették. A következő nagy lépést majd a Ravens jelenti.Hogy áll a doo-wop 1946-ban? Noha számtalan eleme már megjelenik a korszak együtteseinek a zenéjében, nem beszélhetünk még a doo-wopról abban a formában, amit majd későbbi fejezeteinkben leírunk és definiálunk. A basszus már sokszor kiválik és elkülönül a háttér vokálból, a falsetto még nem lépett a szóló helyére, megjelenik a hangutánzó refrén, de sokszor hangszereket imitál. A doo-wop ballada egyszerű, jellegzetes ritmusa még nem jelent meg.
Ebben az időszakban terjed el a „rhytm and blues” fogalma, felváltva olyan korábbi elnevezéseket, mint „ebony”(ébenfekete), „sepia” és „race” (faji) amelyekkel a feketék által játszott zenét illették. A hivatalos pecsétet a Billboard rakta erre a fogalomra 1949-ben, amikor „R&B” cím alatt jelentette meg a „Race” listáját.